HOME | DD

Description
3.

Egy hatalmas szálloda előtt fékeztünk le. Tetszetős hely volt, stílusú, enyhén narancsszínű falakkal.

Archstone Citrus Suites

Hirdette a tábla.
- Megérkeztünk - mondta Nigel.
Kicsit előrehajoltam, hátrafordultam, kitekintettem balra, majd jobbra, végül megkérdeztem.
- Megérkeztünk? Itt csak egy szálloda van!
- Ez az Ocean Way 1915, miszter. Az Archstone Citrus Suites. Ha engem kérdez, itt van két háztömbnyire az Archstone Santa Monica on Main, az szebb és nagyobb... Na nem mintha ez nem lenne eléggé ötcsillagos...
- Nade látta hogy egy névjegykártyán volt a cím. Mégis ki íratja rá egy szálloda címét a saját névjegykártyájára... - gyorsan előkaptam és megnéztem. - ...Anélkül, hogy a szálló logója rajta volna.
- Nem tudom... A portás?
- Biztos, hogy ez az 1915?
- Mr. Wolverton, itt nőttem fel! Másrészről az egész háztömböt ez a szálloda foglalja el, ezen az oldalán az utcának nincs is más épület. Zuhanjon a fejemre egy lángoló zongora, ha nem ez az Ocean Way 1915!
Nem zuhant a fejére egy lángoló zongora.
- Rendben, akkor bemegyek. Örültem Nigel!
- Én is, miszter.
Kifizettem és kiszálltam.
- Várjon, miszter! - húzta le az ablakot a taxisofőr. - Fog még innen továbbmenni ma éjszaka? Mert ha igen, akár meg is várhatom, mert ilyenkor úgyis alig találni fuvart...
- Oké, várjon meg.
- Rendicsek - bólintott és nekiállt visszatekerni az ablakot.
- Várjon Nigel! - Szúrtam be a tenyerem, mielőtt teljesen felhúzta volna.
- Igen, miszter?
- Ha megjelenik a szőke csaj az álmából, felejtse el, hogy meg kell várnia!
- Ne aggódjon úgy elfelejtem, mint a pinty!
Felhúzta az ablakot, én pedig hátat fordítottam neki, szembesülve a szálloda impozáns bejárati ajtajával. Határozott léptekkel vágtam neki.
Az előcsarnokot össze sem lehetett volna hasonlítani a Durgá Tigrise halljával. Ez a hall nagy volt, mégsem túl tágas, hangulatvilágítással, meleg színekben pompázott, több kanapé is lehetőséget adott megpihenni a várakozó fáradt turistáknak. Prospektusok azért itt is voltak, helyettük viszont ezúttal a bejárat melletti falra kifüggesztett táblát olvastam el, mely a szálloda érdemeiről áradozott:

Archstone Citrus Suites
Minden amit akar egy helyen,
Egy helyen ahol mindenki lenni akar.
• Tengerparti kilátású szobák
• Privát teraszok.
• Teljesen felszerelt konyhák, friss élelmiszerekkel.
• Takarítási szolgáltatás
• Kábel TV
• Engedélyezett háziállat tartás
• Megszabás nélküli külföldi és helyi hívások
• Nagy sebességű internet hozzáférés
• Fűtött úszómedence
• Percekre a Santa Monica Piertől és a tengerparttól
• Saját parkolóhely
• Mosoda
• Tetőtéri napozóterasz

A hely kétség kívül megérdemelte a csillagait. Szép volt.
Illetve...
Egyetlen dolgot láttam, ami kevésbé tetszett mint a Durgá Tigrise halljában található párja: A recepció. Tudniillik egy hatalmas asztalról van szó; miket is beszélek, nem asztal, hanem felépítmény: A recepciós cirka fél méterrel magasabbról nézett le rám, holott ő ült.
Az asztal két célt szolgált: halálra rémíteni az ártatlan látogatókat, illetve táplálni a recepciós, látszatra amúgy sem kis fennsőbbrendűségi komplexusát.
- Üdv! Jude Wolverton vagyok! - köszöntem neki udvariasan, ahogy arra jóanyám tanított.
A recepciós az orra hegyére tolta kerek szemüvegét, s kicsit előrehajolva végigmért. Mivel nem volt elég bőröndöm ahhoz, hogy turista legyek és nem voltam elég jólöltözött, ahhoz, hogy üzletember legyek, így elég lekezelően válaszolt:
- Üdvözlöm uram az Archstone Citrus Suitesben. Ha óhajtja szólítson Geroldnak. Segíthetek, vagy hívhatok egy taxit...?
- Köszönöm Jerry, de csak most érkeztem.
- Gerold! - hívta fel a figyelmemet neve helyes betűzésére erélyesen. - Akkor tehát mit óhajt uram? Teltház van.
- Egy vendégüket, vagy munkatársukat keresem, bizonyos Manny Chavezt.
- Borzalmasan sajnálom uram, de nem adhatok ki adatokat a vendégeinkről...
- Ugyan már, Jerry, régi ismerősöm!
- Gerold! Ha a régi ismerőse, hogyhogy nem tudja, vendég, vagy alkalmazott-e?
- Miért kéne tudnom? - vontam vállat. - Ugyanmár, csak keressen rá a nevére a számítógépén!
- Sajnálom, uram, de nem mondhatok semmit olyannak, mint... ön...
- Miért, én milyen vagyok?!
- Hm... hogy is mondjam. Züllött. Pórias. Huligán.
Zavartan néztem végig magamon. Egyszerű nadrágot, kockás inget és egy bőrdzsekit viseltem. Semmi koponyás kendő, horogkeresztes nyaklánc vagy ilyesmi...
- Ezt mégis miből szűrte le?
- Ugyan uram, nézzen magára. Úgy öltözik mint egy házmester. A kutyám elegánsabb önnél, ha megbocsát.
- Áh, értem már. Bizonyára azért, mert szabadidejében nincs jobb dolga, mint apró zakókat szabatni a kutyájának Jerry!
- Felkérem, hogy hagyja el az épületet!
- Nézze, este tízkor végigkocsikáztam a városon, hogy kiderítsenm itt van Manny Chavez, vagy nincs itt. Meddig tartana megnézni? Mire van maga előtt a számítógép, passziánszot játszani?
- A számítógép arra szolgál, hogy információkkal láthassam el az épületben dolgozókat, vagy az épületben lakókat.
- Értem... Lássuk csak... Lefizethetem?
Döbbenet ült ki az arcára, a lekezelő hanglejtése viszont semmit sem változott:
- Elnézést, uram... Hogy?!
- Tudja, én feldobok oda magának egy bizonyos összeget, mire maga puszta kíváncsiságból, csak úgy saját magának megnézi mit lehet tudni Manny Chavezról, aztán mintegy hangosan gondolkozva elmotyogja magában. Szépen artikulálva.
- Szó sem lehet róla uram! Mégis mit képzel? Kérem azonnal távozzon!
- Rendben, kösz a semmit! Jerry!
Dühösen elfordultam, de eszem ágában sem volt kimenni. Kezembe vettem a névjegykártyát, idegesen bele-belenézetem, illetve felpillantottam. A "310" bizonyára a szobaszám lesz. Remélhetőleg.
Jobbra a hall egy bemélyedésében helyezkedett el egy liftajtó. Odamentem és megnyomtam a lehívó gombot. Kétszer, másodszorra sokkal erélyesebben. Hasztalan, a lift nem zúgott, nem brummogott, hallgatott mint aki nyugovóra tért fél tizenegykor... Ha két perccel hamarább érkezem, még készségesen felvitt volna az emeletre.
Kénytelen kelletlen visszatértem a recepcióhoz.
- Hé, Jerry, hogy lehet kinyitni a liftet?
- A liftet én nyitom ki - felelte emez higgadtan.
- Um... jó. Köszönöm.
- Nem, félreértett. A liftet én nyitom ki a vendégek és az épületben dolgozók számára. Önt mintha az előbb felkértem volna, hogy távozzon.
- Mi értelme egy liftnek, ha nincs használva?
- A lift nyitva van napközben, de tűrhetetlen volna, ha az éjszaka közepén bárki fel-le liftezhetne.
- És mi volna, ha egy vendég érkezne vissza, ilyen későn, holtrészegen, tengerészdalokat énekelve?
- Nagyon meglepődnék uram. A vendégeink nem azok a típusok, akik tengerészdalokat dúdolgatnának szabadidejükben.
- Nem ez a lényeg...
- De, ez a lényeg. Mivel állítása egyik fő része kizárható, ezáltal kizárhatóvá válik a többi feltevése is.
- Maga szerint ez megfelel az ítéletlogika elveinek? - kérdeztem bosszúsan.
Nem lehet igaz, hogy egy rosszindulatú portás így szórakozzon velem!
- Azonnal válaszoljon a kérdésemre! Miért nem képes kinyögni lakik-e itt egy Manny Chavez nevű alak? Kicsinyesség? Rosszindulat? A kezében lévő szánalmas kis hatalom teljes kiélvezése?! - szó szerint ordítoztam már vele.
Meglepő; illetve éppen, hogy nem meglepő módon semmit nem változott a hangszíne kitörésem hatására sem:
- Azért uram, mert megtiltották.
- Hogy? Ki tiltotta meg?
- A rendőrség.

(...)

12.

- Szeretlek Diána... - mondtam csendesen, amikor már úton voltunk.
A feleségem vezetett, bérelt autó volt, nem az övé. Csak azóta használhatta, hogy Los Angelesbe hozta a munkája. Egy olcsó Pegueot volt. Nigelnek, mielőtt megérkeztünk a szállodához megmondtam, hogy nem kell megvárnia, hiszen feltételeztem, hogy Diána nem taxival érkezik a találkozóra.
- Mit mondasz? - húzta fel a szemöldökét.
- Azt, hogy szeretlek.
- Ez most... honnan, miért? - kérdezte zavartan és úgy döntött, hogy a továbbiakban nem néz rám, helyette teljes erőből az úttestre koncentrál.
- Hogy érted? Egyszerűen szeretlek.
- Mi bajod Félix? Olyan vagy, mint valamelyik nyálas regényhősöd!
- Nyálasnak tartod a karaktereimet?
- Némelyiket.
- Tudod, nagyra értékelem, hogy segítesz nekem. Többször kockáztattad a munkádat miattam, pedig tudom, hogy sokat dolgoztál, hogy idáig juss. S teszed ezt mindannak ellenére, hogy... um... igazad van arról amit délután a fejemhez vágtál...
... Hogy egy mocskosul önző, nemtörődöm alak vagyok, aki meg sem érdemli, hogy egy ilyen remek nő legyen a felesége - csak ezt rosszul esne kimondani. Oh, igen, a hiút kifelejtettem!
- Félix...
- Mindezért nagyon hálás vagyok, te vagy a legönzetlenebb, legkedvesebb, legjobb nő akit ismerek. Összesítve: szeretlek.
- Félix! Zavarba hozol!
- Bocsáss meg.
Ismét hallgattunk. A fagyos hangulat azonban feloldódott. Kényelmesen hátradőltem és átadtam magam az autórádióból szóló kellemes zenének.
- Hosszú és élvezetes éjszakát LA! - szólt a tegnap éjjel megismert rádiós hölgy hangja két dal közt. - Rég ágyban volna a helyünk, csakhogy, sosem hallgatunk a takarodóra. Van egy telefonálónk, akit most nevezzünk csak Johnnak. Úgy hallom valamit szeretnél megosztani velünk John...
- Igen Samantha, van egy nagyon, nagyon remek ötletem. Egyébként elképesztő, hogy adásba kerültem végre, imádlak, hozzám jönnél?
- Nos, ez elég személyes, megvitathatnánk később...?
- Persze... Szóval, arról van szó, hogy a szabadalmam gazdaggá fog tenni! Képzeld el, hogy mész az utcán és megéhezel. És akkor körülnézel és képzeld el, hogy egy pizzéria és egy taco büfé van szemben veled. És akkor bumm! Nem tudod mit válassz, hiszen mindkettőt szereted! Mindenki szereti mindkettőt! Mi a megoldás? A pizzaco! Képzeld el, fogjuk egy pizza minden hozzávalóját és taco alakjában készítjük el! És akkor, ha nem tud az ember dönteni, csak a homlokára csap és rendel egy pizzacót! Hamarosan mindenki ezt eszi majd!
- Nagyon érdekes ötlet kedves John...
Diána nem értette, miért csóválom a fejemet vigyorogva.

Description
3.

Egy hatalmas szálloda előtt fékeztünk le. Tetszetős hely volt, stílusú, enyhén narancsszínű falakkal.

Archstone Citrus Suites

Hirdette a tábla.
- Megérkeztünk - mondta Nigel.
Kicsit előrehajoltam, hátrafordultam, kitekintettem balra, majd jobbra, végül megkérdeztem.
- Megérkeztünk? Itt csak egy szálloda van!
- Ez az Ocean Way 1915, miszter. Az Archstone Citrus Suites. Ha engem kérdez, itt van két háztömbnyire az Archstone Santa Monica on Main, az szebb és nagyobb... Na nem mintha ez nem lenne eléggé ötcsillagos...
- Nade látta hogy egy névjegykártyán volt a cím. Mégis ki íratja rá egy szálloda címét a saját névjegykártyájára... - gyorsan előkaptam és megnéztem. - ...Anélkül, hogy a szálló logója rajta volna.
- Nem tudom... A portás?
- Biztos, hogy ez az 1915?
- Mr. Wolverton, itt nőttem fel! Másrészről az egész háztömböt ez a szálloda foglalja el, ezen az oldalán az utcának nincs is más épület. Zuhanjon a fejemre egy lángoló zongora, ha nem ez az Ocean Way 1915!
Nem zuhant a fejére egy lángoló zongora.
- Rendben, akkor bemegyek. Örültem Nigel!
- Én is, miszter.
Kifizettem és kiszálltam.
- Várjon, miszter! - húzta le az ablakot a taxisofőr. - Fog még innen továbbmenni ma éjszaka? Mert ha igen, akár meg is várhatom, mert ilyenkor úgyis alig találni fuvart...
- Oké, várjon meg.
- Rendicsek - bólintott és nekiállt visszatekerni az ablakot.
- Várjon Nigel! - Szúrtam be a tenyerem, mielőtt teljesen felhúzta volna.
- Igen, miszter?
- Ha megjelenik a szőke csaj az álmából, felejtse el, hogy meg kell várnia!
- Ne aggódjon úgy elfelejtem, mint a pinty!
Felhúzta az ablakot, én pedig hátat fordítottam neki, szembesülve a szálloda impozáns bejárati ajtajával. Határozott léptekkel vágtam neki.
Az előcsarnokot össze sem lehetett volna hasonlítani a Durgá Tigrise halljával. Ez a hall nagy volt, mégsem túl tágas, hangulatvilágítással, meleg színekben pompázott, több kanapé is lehetőséget adott megpihenni a várakozó fáradt turistáknak. Prospektusok azért itt is voltak, helyettük viszont ezúttal a bejárat melletti falra kifüggesztett táblát olvastam el, mely a szálloda érdemeiről áradozott:

Archstone Citrus Suites
Minden amit akar egy helyen,
Egy helyen ahol mindenki lenni akar.
• Tengerparti kilátású szobák
• Privát teraszok.
• Teljesen felszerelt konyhák, friss élelmiszerekkel.
• Takarítási szolgáltatás
• Kábel TV
• Engedélyezett háziállat tartás
• Megszabás nélküli külföldi és helyi hívások
• Nagy sebességű internet hozzáférés
• Fűtött úszómedence
• Percekre a Santa Monica Piertől és a tengerparttól
• Saját parkolóhely
• Mosoda
• Tetőtéri napozóterasz

A hely kétség kívül megérdemelte a csillagait. Szép volt.
Illetve...
Egyetlen dolgot láttam, ami kevésbé tetszett mint a Durgá Tigrise halljában található párja: A recepció. Tudniillik egy hatalmas asztalról van szó; miket is beszélek, nem asztal, hanem felépítmény: A recepciós cirka fél méterrel magasabbról nézett le rám, holott ő ült.
Az asztal két célt szolgált: halálra rémíteni az ártatlan látogatókat, illetve táplálni a recepciós, látszatra amúgy sem kis fennsőbbrendűségi komplexusát.
- Üdv! Jude Wolverton vagyok! - köszöntem neki udvariasan, ahogy arra jóanyám tanított.
A recepciós az orra hegyére tolta kerek szemüvegét, s kicsit előrehajolva végigmért. Mivel nem volt elég bőröndöm ahhoz, hogy turista legyek és nem voltam elég jólöltözött, ahhoz, hogy üzletember legyek, így elég lekezelően válaszolt:
- Üdvözlöm uram az Archstone Citrus Suitesben. Ha óhajtja szólítson Geroldnak. Segíthetek, vagy hívhatok egy taxit...?
- Köszönöm Jerry, de csak most érkeztem.
- Gerold! - hívta fel a figyelmemet neve helyes betűzésére erélyesen. - Akkor tehát mit óhajt uram? Teltház van.
- Egy vendégüket, vagy munkatársukat keresem, bizonyos Manny Chavezt.
- Borzalmasan sajnálom uram, de nem adhatok ki adatokat a vendégeinkről...
- Ugyan már, Jerry, régi ismerősöm!
- Gerold! Ha a régi ismerőse, hogyhogy nem tudja, vendég, vagy alkalmazott-e?
- Miért kéne tudnom? - vontam vállat. - Ugyanmár, csak keressen rá a nevére a számítógépén!
- Sajnálom, uram, de nem mondhatok semmit olyannak, mint... ön...
- Miért, én milyen vagyok?!
- Hm... hogy is mondjam. Züllött. Pórias. Huligán.
Zavartan néztem végig magamon. Egyszerű nadrágot, kockás inget és egy bőrdzsekit viseltem. Semmi koponyás kendő, horogkeresztes nyaklánc vagy ilyesmi...
- Ezt mégis miből szűrte le?
- Ugyan uram, nézzen magára. Úgy öltözik mint egy házmester. A kutyám elegánsabb önnél, ha megbocsát.
- Áh, értem már. Bizonyára azért, mert szabadidejében nincs jobb dolga, mint apró zakókat szabatni a kutyájának Jerry!
- Felkérem, hogy hagyja el az épületet!
- Nézze, este tízkor végigkocsikáztam a városon, hogy kiderítsenm itt van Manny Chavez, vagy nincs itt. Meddig tartana megnézni? Mire van maga előtt a számítógép, passziánszot játszani?
- A számítógép arra szolgál, hogy információkkal láthassam el az épületben dolgozókat, vagy az épületben lakókat.
- Értem... Lássuk csak... Lefizethetem?
Döbbenet ült ki az arcára, a lekezelő hanglejtése viszont semmit sem változott:
- Elnézést, uram... Hogy?!
- Tudja, én feldobok oda magának egy bizonyos összeget, mire maga puszta kíváncsiságból, csak úgy saját magának megnézi mit lehet tudni Manny Chavezról, aztán mintegy hangosan gondolkozva elmotyogja magában. Szépen artikulálva.
- Szó sem lehet róla uram! Mégis mit képzel? Kérem azonnal távozzon!
- Rendben, kösz a semmit! Jerry!
Dühösen elfordultam, de eszem ágában sem volt kimenni. Kezembe vettem a névjegykártyát, idegesen bele-belenézetem, illetve felpillantottam. A "310" bizonyára a szobaszám lesz. Remélhetőleg.
Jobbra a hall egy bemélyedésében helyezkedett el egy liftajtó. Odamentem és megnyomtam a lehívó gombot. Kétszer, másodszorra sokkal erélyesebben. Hasztalan, a lift nem zúgott, nem brummogott, hallgatott mint aki nyugovóra tért fél tizenegykor... Ha két perccel hamarább érkezem, még készségesen felvitt volna az emeletre.
Kénytelen kelletlen visszatértem a recepcióhoz.
- Hé, Jerry, hogy lehet kinyitni a liftet?
- A liftet én nyitom ki - felelte emez higgadtan.
- Um... jó. Köszönöm.
- Nem, félreértett. A liftet én nyitom ki a vendégek és az épületben dolgozók számára. Önt mintha az előbb felkértem volna, hogy távozzon.
- Mi értelme egy liftnek, ha nincs használva?
- A lift nyitva van napközben, de tűrhetetlen volna, ha az éjszaka közepén bárki fel-le liftezhetne.
- És mi volna, ha egy vendég érkezne vissza, ilyen későn, holtrészegen, tengerészdalokat énekelve?
- Nagyon meglepődnék uram. A vendégeink nem azok a típusok, akik tengerészdalokat dúdolgatnának szabadidejükben.
- Nem ez a lényeg...
- De, ez a lényeg. Mivel állítása egyik fő része kizárható, ezáltal kizárhatóvá válik a többi feltevése is.
- Maga szerint ez megfelel az ítéletlogika elveinek? - kérdeztem bosszúsan.
Nem lehet igaz, hogy egy rosszindulatú portás így szórakozzon velem!
- Azonnal válaszoljon a kérdésemre! Miért nem képes kinyögni lakik-e itt egy Manny Chavez nevű alak? Kicsinyesség? Rosszindulat? A kezében lévő szánalmas kis hatalom teljes kiélvezése?! - szó szerint ordítoztam már vele.
Meglepő; illetve éppen, hogy nem meglepő módon semmit nem változott a hangszíne kitörésem hatására sem:
- Azért uram, mert megtiltották.
- Hogy? Ki tiltotta meg?
- A rendőrség.

(...)

12.

- Szeretlek Diána... - mondtam csendesen, amikor már úton voltunk.
A feleségem vezetett, bérelt autó volt, nem az övé. Csak azóta használhatta, hogy Los Angelesbe hozta a munkája. Egy olcsó Pegueot volt. Nigelnek, mielőtt megérkeztünk a szállodához megmondtam, hogy nem kell megvárnia, hiszen feltételeztem, hogy Diána nem taxival érkezik a találkozóra.
- Mit mondasz? - húzta fel a szemöldökét.
- Azt, hogy szeretlek.
- Ez most... honnan, miért? - kérdezte zavartan és úgy döntött, hogy a továbbiakban nem néz rám, helyette teljes erőből az úttestre koncentrál.
- Hogy érted? Egyszerűen szeretlek.
- Mi bajod Félix? Olyan vagy, mint valamelyik nyálas regényhősöd!
- Nyálasnak tartod a karaktereimet?
- Némelyiket.
- Tudod, nagyra értékelem, hogy segítesz nekem. Többször kockáztattad a munkádat miattam, pedig tudom, hogy sokat dolgoztál, hogy idáig juss. S teszed ezt mindannak ellenére, hogy... um... igazad van arról amit délután a fejemhez vágtál...
... Hogy egy mocskosul önző, nemtörődöm alak vagyok, aki meg sem érdemli, hogy egy ilyen remek nő legyen a felesége - csak ezt rosszul esne kimondani. Oh, igen, a hiút kifelejtettem!
- Félix...
- Mindezért nagyon hálás vagyok, te vagy a legönzetlenebb, legkedvesebb, legjobb nő akit ismerek. Összesítve: szeretlek.
- Félix! Zavarba hozol!
- Bocsáss meg.
Ismét hallgattunk. A fagyos hangulat azonban feloldódott. Kényelmesen hátradőltem és átadtam magam az autórádióból szóló kellemes zenének.
- Hosszú és élvezetes éjszakát LA! - szólt a tegnap éjjel megismert rádiós hölgy hangja két dal közt. - Rég ágyban volna a helyünk, csakhogy, sosem hallgatunk a takarodóra. Van egy telefonálónk, akit most nevezzünk csak Johnnak. Úgy hallom valamit szeretnél megosztani velünk John...
- Igen Samantha, van egy nagyon, nagyon remek ötletem. Egyébként elképesztő, hogy adásba kerültem végre, imádlak, hozzám jönnél?
- Nos, ez elég személyes, megvitathatnánk később...?
- Persze... Szóval, arról van szó, hogy a szabadalmam gazdaggá fog tenni! Képzeld el, hogy mész az utcán és megéhezel. És akkor körülnézel és képzeld el, hogy egy pizzéria és egy taco büfé van szemben veled. És akkor bumm! Nem tudod mit válassz, hiszen mindkettőt szereted! Mindenki szereti mindkettőt! Mi a megoldás? A pizzaco! Képzeld el, fogjuk egy pizza minden hozzávalóját és taco alakjában készítjük el! És akkor, ha nem tud az ember dönteni, csak a homlokára csap és rendel egy pizzacót! Hamarosan mindenki ezt eszi majd!
- Nagyon érdekes ötlet kedves John...
Diána nem értette, miért csóválom a fejemet vigyorogva.